Az ezüst

Jellemzői Az ezüst fehéren csillogó, jól nyújtható és hengerelhető nemesfém, amiből igen vékony lemezek és huzalok készíthetők. Kémiailag ellenálló, tiszta levegőben vagy vízben megtartja színét és csillogását, de a levegőben levő kén-hidrogén megfeketíti, mert ezüst-szulfid képződik a felületén. Az oxigénnel nem reagál, de olvadt állapotban elég sok oxigént képes oldani. Az olvadék lehűlése közben, az ezüst megszilárdulásakor az oldott oxigén erőteljesen fröcskölve szabadul fel. Az áramot az összes ismert elektromos vezető közül a legjobban, még a réznél is jobban vezeti. A legalacsonyabb fajlagos ellenállású fém. Drágasága miatt mégis viszonylag keveset használnak belőle az elektrotechnikában. A második világháború rézhiányos idején elektromágneseket készítettek belőle az urán dúsításához. A szupravezető ötvözetek ellenállása az ezüsténél is kisebb, de ezek (egyelőre?) csak nagyon alacsony hőmérsékleten léteznek. Az ezüst hővezető- és fényvisszaverő-képessége minden más féménél jobb; utóbbi tulajdonsága miatt már az ókorban is tükröket készítettek belőle. Öntésre csak ötvözetei alkalmasak. Tiszta állapotában rendkívül lágy, könnyen megmunkálható, viszont puha, könnyen kopik. Leginkább rézzel szokás ötvözni, ez nagymértékben növeli szilárdságát, miközben az ötvözet egészen 50% ezüsttartalomig megtartja fehéres, az ezüstre jellemző színét. Finomságát ezrelékben adják meg, tehát a .800-as ezüst ezüsttartalma 800 ezrelék, azaz 80%.

Története Az ezüst bányászata Magyarországon az 1600-as évek végén Története szorosan egybefonódik az aranyéval, mert az ezüst is előfordul elemi formában, és fényével már az ókorban felhívta magára a figyelmet. Ékszereket készítettek belőle, később pénzverésre használták. Az ókori Egyiptomban, amikor előállításra még csak az elemi formát ismerték, a két fém értéke megegyezett. Később, mikor felfedezték a vegyületekből való előállítását, az ezüst értéke csökkenni kezdett az aranyhoz viszonyítva. Az Újbirodalom idején jellemzően 1:2 volt az értékarány az arany javára, ami III. Ramszesz idején (kb. Kr. e. 1200 körül) rövid idő alatt hirtelen lecsökkent. A középkorban 1 kg arany megfelelt 13 kg ezüstnek, 1895-ben 28 kg-nak, 1939-ben már 77 kg-nak. 2008 végén 65 körül mozog ez az arány. A föníciaiaktól fennmaradt egy ötvözet 75% arany és 25% ezüst összetétellel. A rómaiak és a görögök is arany-ezüst ötvözetet használtak (80% arany-20% ezüst) amit elektrumnak neveztek. Az első arany és ezüst pénzérmék kb. Kr. e. VII. századból származnak, Rómában Kr. e. 217 verték az első ezüstpénzt. Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, de főleg Spanyolországból származott. A középkorban az ezüst bányászata kiterjedt Szászország, Csehország és Tirol területére. Amerika felfedezése után a legtöbb ezüst az Újvilágból származik. Az ezüstöt is többfajta tisztaságban állítják elő és használják, de nem karátnak hívják a tisztasági fokát. Karátban drágakövek súlyát mérik valamint az arany százalékos összetételét jelölik. Az ezüst tisztaságát metrikus arányban adják meg; manapság a 800, 830, 835, 860, 900, 925, 950, 960, 970, 980 és 999-es tisztaságú ezüstöt forgalmaznak leginkább és így, az ezüstbe belenyomott számmal jelölik. A legutolsó pl. azt jelenti, hogy 1000g ötvözet 999g ezüstöt tartalmaz (a többi rendszerint réz). A legelterjedtebb a 925-ös ezüst, ez nemzetközi etalonként is használják, ezt nevezik szakzsargonban sterling silvernek. Kb a XVIII. századik majd minden országnak volt saját jelölése az ezüst tisztasági fokára, ami rendszerint kör, négyzet, lóhere, rombusz és háromszög volt, számos variációval.